Az erőnléti edző szerepe a sérült játékos felépülésében
Célkitűzés
|
Gyakori, hogy az erőnléti edző feladatai között megtaláljuk a sérült játékosok felépülésének segítését. De mi is a szerepe sérülések esetén? |
Gyakori, hogy az erőnléti edző feladatai között megtaláljuk a sérült játékosok felépülésének segítését. Ez a feladat - azon túl, hogy módszertani szempontból igen összetett - plusz figyelmet és a személyes kapcsolat szempontjából kiemelten fontos energia-befektetést kíván meg ahhoz, hogy elérjük a sportoló teljes felépülését.
A sérülések nagyon sűrűn előfordulnak a futballban. Az akut és poszt-akut fázisokkal általában egészségügyi szakemberek foglalkoznak (ortopéd orvos, gyógytornász, fizoterapeuta), míg a felépülést és a sporttevékenységhez történő visszatérést egy olyan edző koordinálja, aki szinte mindig sporttudományi diplomával rendelkezik. A sporttevékenységhez történő visszatérés alatt a rehabilitáció azt a fázisát értjük, amely során a sportoló - specifikus edzés segítségével - teljes mértékben visszanyeri a sportág által megkövetelt, jellemző erőnléti és ügyességi paramétereit.
A legszervezettebb - és különösen a profi - kluboknál találunk egy ezzel foglalkozó szakembert. A kisebb egyesületeknél ez a feladat szinte mindig a csapat erőnléti edzőjére vár.
MIK LEGYÜNK A FELÉPÜLÉS SORÁN: PSZICHOLÓGUSOK VAGY EDZŐK?
Ha az edzőnek a sérülés utáni felépülésen dolgozó sportolókkal kell foglalkoznia, számára a szokásostól eltérő szerepben találja magát, vagyis a cél nem az, hogy a legjobb fizikai állapotban juttassa el csapatát a versenyhelyzetig. Az edzésprogramban és a módszertanban alkalmazott változtatásokon túl, a sérült játékossal végzett munka során egy további feladattal is meg kell birkóznia: megfelelő pszichológiai támaszt kell nyújtania a játékosnak, aki küzdelmesen és sokszor aggodalmak között kényszerül egy sor funkcionál feladat elvégzésére, hogy minél előbb visszanyerje teljes mértékben versenyre kész állapotát.
Az edző pszichológiai támasza és folyamatos jelenléte annál elengedhetetlenebb, minél komolyabb a játékos által elszenvedett sérülés. Egy közepesen vagy fokozottan súlyos sérülés - a fizikai károkon túl - mindig lelki traumát is okoz a játékosnak. Ez sokkal hangsúlyosabb lehet súlyos sérülés (törés, szalagszakadás, sérv, stb.) esetén, valamint kisebb mértékű a sérülés komolyságának csökkenésével (izomgörcs, húzódás, enyhe rándulás, stb.).
A szenvedő alanyból a sérülés olyan pszichológiai tüneteket válthat ki, mint:
- az eseményt követő depresszív reakció
- a felépülés sikertelenségétől való félelem
- félelem az újabb sérüléstől
- a fizikai sérülékenység érzése
- a csapattól való távolság, néha elhagyatottság érzése.
A lábadozás alatt ezek a pszichológiai reflexek gyakran rejtve maradnak, ám felszínre kerülnek, amint a sportoló a sporttevékenységhez történő visszatérés fázisával küzd.
MILYEN VISELKEDÉSSEL SEGÍTSÜK A JÁTÉKOS FELÉPÜLÉSÉT?
A test regenerálódásán túl tehát az edzőnek szükségszerűen a sérült játékos lelki igényeire is figyelmet kell fordítania. Mik lehetnek a leghatékonyabb viselkedéselemek, amivel segíthet a játékosnak megbirkózni a rehabilitációval és az azt nehezítő pszichológia mechanizmusokkal? A következőkben ehhez fogalmazunk meg néhány javaslatot:
Fontos, hogy az edző először is empatikus jellegű kapcsolatot alakítson ki a sportolóval, amit egy kezdeti beszélgetésen keresztül tehet meg a sérülés hatásának mélyebb megismerése, megértése érdekében. Ezt „aktív hallgatással” érheti el, vagyis hallgatásával kötetlen beszédre kell biztatnia a sportolót, elkerülve, hogy azonnali véleményt vagy ítéletet fogalmazzon meg a hallottakkal kapcsolatban. A cél tehát, hogy éreztessük a játékossal élénk érdeklődésünket nem csak rehabilitációs, de emberi szempontból is.- Szükséges, hogy az edző megpróbálja erősíteni a sportoló együttműködési kedvét a közösen teljesítendő munkaprogram, a középtávú célok és az előrehaladás értékelési szempontjainak részletes leírásával, amit a későbbiekben figyelembe fog venni. Ez nagyobb tudatosságot fog eredményezni a játékosnál, aki saját felépülési útján abszolút főszereplőnek fogja érezni magát és nem csak passzív résztvevőnek.
- Az aktív részvétel eléréséhez bevezethetünk egy kis munkanaplót, amibe a sportoló - alkalomról alkalomra - feljegyezheti az előrelépéseket, az átélt benyomásokat és nehézségeket. Ily módon javul önvizsgálati készsége is, aminek hasznát veszi az edzésalkalmak előtti, edzővel folytatott beszélgetések során is.
- Rendkívüli fontossággal bír továbbá az edző kommunikációs stílusa, amit a funkcionális felzárkózásnak szentelt edzéseken alkalmaz. Kommunikációja bővelkedjen a játékos elhivatottságára, állóképességére és erőfeszítéseire vonatkozó pozitív visszajelzésekben, amivel megerősíti a legkisebb javulást és előrelépést is. Ez hozzájárul a motiváció magas szinten tartásához és a rehabilitáció során néha felmerülő, átmeneti visszaesésekből származó elbizonytalanodás perceinek ellensúlyozásához.
- Végül az edzőnek mindig késznek kell lennie ama érzelmek és gondolatok meghallgatására, amik a sérült játékosban a rehabilitáció során megfogalmazódnak. Ha szabadon beszélhet egy adott pillanatban megélt pozitív és negatív élményekről, segít a játékosnak megszabadulni legbensőbb félelmeitől és energiáit a funkcionális munkára koncentrálhatja.
Ezek a módszerek együttesen lehetővé tehetik az edző számára, hogy hatékonyabban vezesse a sportoló programját a sporttevékenységhez történő visszatéréshez, olyan pozitív, személyes légkört teremtve, ami a közös célokon, valamint a sport- és versenyképességek teljes visszanyerését érintő, reális optimizmuson alapul.
