Korrekció: mit vagy kit?
Célkitűzés
|
Ebben a cikkben annak a fontosságával foglalkozunk, hogy kritikánk a nem megfelelő viselkedésre irányuljon, és egyszerre a kritizált személyt is erősítse. A személy, és nem a viselkedés kritikájával az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. |
Megesik, hogy nem gondolkodunk, mielőtt beszélünk. Megtörténik velünk és megtörténik másokkal is. A pillanat heve, a sietség, a felszínesség, a játék keltette érzelmek: sok okunk lehet a nem megfelelően átgondolt beszédre, ami - idővel - kellemetlen helyzeteket és tapasztalatokat eredményez.
Ami a hiba kijavítását illeti, ezzel a témával már jó néhány cikkben foglalkoztunk: mondanivalónk átgondolása, a nyelvezet megválasztása és a megfogalmazott kritika „címzése” itt még hangsúlyosabbá válik, mint más helyzetekben.
A sportban, mint a tanulás kontextusában - ahogy többször hangsúlyoztam - elkerülhetetlenek a hibák és a nem megfelelő viselkedés.
Viselkedés alatt értem mindazt, ami a pályán vagy azon kívül megtörténhet: taktikai döntés, technikai elem, öltözői magatartás, a társakkal fenntartott viszony… A játékosok cselekszenek, tesznek, döntenek, mozognak, konfrontálódnak: ha cselekszünk, hibázunk is.
Számos játékosról van szó, így sok hibával találkozunk. Türelmünk elfogyhat, időnk szűkös és szorít. A külső nyomás is közre játszik. Az edző stresszes és érzelmekkel telített kontextusban dolgozik, ebben a légkörben kell a lehető legjobban tennie a dolgát, és küzdenie az elsődleges célért: nem csak játékosokat, de embereket formálni és nevelni. A hiba pillanatának kezelése a cél elérése szempontjából alapvető fontossággal bír, a sportolók fejlődésén nem ejthetünk csorbát.
Amikor az edző korrigál, mindig tisztában kell lennie azzal, hogy fejlődő, törékeny emberekkel áll szemben, kristályvázákkal, akikkel nagyon óvatosan kell bánnia. Jól megválogatott szavaink, kritikánk „címzése” megerősítheti, megacélozhatja a fiatalokat, növelheti hitüket önmagukban és (a hiba ellenére) saját lehetőségeikben, vagy - épp ellenkezőleg - aláaknázhatja önbizalmukat és abbéli meggyőződésüket, hogy átléphetik saját határaikat.
Az edzőnek épp ezért nem szabad könnyelműnek lennie, amikor kijavítja tanítványait. Az edzőnek a kritikát, a korrekciót, a csalódottságot mindig a nem megfelelő viselkedésre és sohasem az adott személyre kell vonatkoztatnia. Sőt! Amikor eljön a korrekció pillanata, emlékeztetnie kell sportolóit saját értékeikre, és meg kell erősítenie a bizalmat, amit képességeikbe, a bennük rejlő potenciálba vetett, így segíthet nekik meggyőződéssel és határozottan legyőzni az akadályt.
„Hibáztál, megesik … ez a mozdulat pontatlan … talán jobb lett volna, ha úgy döntesz, hogy…”- ezek a mondatok mind megfelelően készítik elő a korrekciót és emelik ki az újravizsgálandó szempontokat.
„Mindent elrontasz … ha így csinálod, azt jelenti, hogy egyáltalán nem gondolkodsz … buta vagy, ha így viselkedsz … állj csak meg, teljesen rosszul csinálod … így egyáltalán nem lesz jó …” Az előbbi példákban nem a viselkedéssel, hanem az egyénnel kapcsolatos kétségeinket fogalmazzuk meg: néha direkt, néha közvetett módon, de olyan szavakat használunk, amelyek a játékos képességeit saját teljességükben vitatják.
Az ilyen fellépés és szóhasználat demoralizálja és megfosztja motivációjától a fiatal játékosokat (talán bárki elvesztené miattuk a kedvét!), akik sokkal nagyobb erőfeszítések árán tudnak majd reagálni és konstruktívan, hatékonyan kezdeni hozzá a megoldás és az eltérő, hasznos viselkedésforma megkereséséhez. És nem csak ahhoz.
Hosszú távon a legsúlyosabb következmény az önbecsülésben és a magunkról alkotott képben okozott kár: a fiatalok kételkedni fognak saját értékükben, képességeikben és a bennük rejlő potenciálban, önbizalmuk és a sikerbe vetett hitük csökkenni fog. Ezek pedig mind kulcsfontosságú elemei nem csak a sportsikereknek, hanem a sikeres emberré válásnak is.
