Automatizmusok a kreativitás szolgálatában
Célkitűzés
|
Ebben a cikkben elmélkedésünk tárgya egy olyan ellentmondásos kérdés, mint a technikai automatizmusok, a szabad kezdeményezés és a kreativitás összefüggései |
Hamlet azt kérdezné: „Lenni vagy nem lenni?”, a 2017-es sanremói dalfesztivál győztese, Francesco Gabbani provokálóan azt kérdezte: „Lenni vagy lenni kényszerülni?”, a mi kérdésünk pedig ez: „Automatizmusok vagy kreativitás?”. A kérdés legalább annyira aktuális, mint amennyire fogós.
Vannak olyan játékfilozófiai ágak, amik erősen kardoskodnak a technikai elem tökéletes kivitelezése mellett, melynek tökéletessége a motoros mozgások ismétlésében és analitikai jellegű gyakorlatok végeztetésében rejlik, míg más iskolák a tanulás globálisabb, próbálkozásokon és hibákon keresztül történő megközelítését vallják.
Mit tegyünk? Kezdjük el fejtegetni a témát és próbáljuk meg feltérképezni mindkét gondolkodásmód előnyeit és hátrányait.
Ha amellett döntünk, hogy sportolóink az adott technikai elemet vagy a taktikai felkészülést precíz és automatikus módon végezzék, jobban kézben tarthatjuk a helyzetet: a játékosok tettei és döntései kiszámíthatóvá válnak, a játék képe rendezettebb és egónk kielégül. Ám hogy számolunk így a futball elsődleges jellemzőjével, vagyis azzal, hogy a labdarúgás szituációkon alapul és az adott pillanatban felmerülő problémák folyamatos megoldásaként képeződik le?!
Ha nem szoktatom gondolkodáshoz, választásokhoz és a játék egy bizonyos pillanatához legjobban igazodó megoldások – motoros értelemben is vett - „érzékeléshez” a játékosomat, a mindig ismert (de nem mindig hasznos) terepen mozgás kényszerével csökkentem a siker esélyét. Azt kockáztatom, hogy amint a játékos egy váratlan eseménnyel, megmozdulással vagy változó játékhelyzettel találja magát szemben, motoros, technikai és taktikai eszköztárából előre gyártott megoldásokat kap elő, amik a játék adott pillanatában hatástalannak bizonyulhatnak.
A TECHNIKA, A TAKTIKA ÉS AZ ALAPOK RENDBEN VANNAK! DE NE FOGJUK VISSZA A TALÁLÉKONYSÁGOT
Másrészt, a technikai gesztus megszokottá és automatikussá tételén dolgozva csökkentjük az arra fordítandó energiát, fizikális és mentális kapacitást, így szabadítva fel a figyelmet, amit pillanatnyilag fontos dolgokra irányíthatunk. A helyzet kicsit olyan, mint amikor vezetni tanulunk: eleinte gondolkodnunk kell a sebességváltáson, a helyes pedál lenyomásán, stb., de idővel ezek a gesztusok beidegződötté és önkéntelenné válnak, figyelmünk felszabadul és a közúti biztonságra, az útirányra, stb. tudjuk fordítani.
Az irányított labdaátvétel jut erről eszembe, a futball egyik sarokköve, ahol a gesztus megfelelő ismerete és begyakorlottsága lehetővé teszi, hogy figyelmemet a játékra, a társakra, az ellenfélre irányítsam és a végső célra: a csapatom gólszerzésére.
Ugyanakkor igaz, hogy ennek az előnynek az adott gesztus ismétlésén keresztül lehet birtokába jutni, ez pedig a figyelemre negatívan ható nagy adag unalmat és monotonitást eredményezhet (lásd az előző, személyes cikket).
Magától értetődik tehát, hogy egyrészt dolgoznunk kell azon, hogy a játékos magáévá tegyen bizonyos technikai és motoros automatizmusokat, legyen elképzelése a játékszervezésről (felállások, rombusz-alakzat, vonalak, stb.), hivatkozási pontokról; másrészt viszont alapvető, hogy a játékos hozzászokjon a gondolkodáshoz, választáshoz, döntéshez és a felkészülten történő improvizációhoz, mindezt pedig a pillanatnyi igényekhez igazítva, a leghatékonyabb megoldás megtalálásának céljából. Úgy fogalmazhatnánk, hogy az automatizmusok a gondolkodó játékot szolgálják, a gondolkodó játék pedig az automatizmusokat tölti meg tartalommal.
KERÜLJÜK EL AZ UNALMAT AZ EDZÉSEK ALATT: NÉHÁNY ÉSZREVÉTEL
Fontos, hogy az edző túlzások nélkül, az átlagos gondolkodás sémáin kívüli értéküket nem elfeledve gyakoroltassa a technikai elemeket olyan gyakorlatokon és ismétléseken keresztül, amik figyelembe vesznek bizonyos észrevételeket az unalom és töménység elkerülése érdekében:
- Csökkentsük az üresjáratokat;
- Gyakorlataink legyenek változatosak, még ha ugyanazon a célkitűzésen dolgozunk is;
- Magyarázzuk el a gyakorlat célját;
- Tegyük nyilvánvalóvá a gyakorlat hasznosságát azzal, hogy rávetítjük a meccs és az ellenféllel való küzdelem pillanataira;
- Ahol lehet, változtassunk a gyakorlaton: az alkalmazott felszerelés típusán, a pálya elfoglalt részének méretén, az edzőpartnereken;
- Támogassuk a szabad kezdeményezést, főleg, ha hatékonynak bizonyul;
- Ösztönözzük a kísérletező kedvet és próbálkozásokon, hibákon keresztül történő tanulást;
- Játszassuk őket!
MINDEN JÁTÉKOSNAK MEGVANNAK A SAJÁT JELLEGZETESSÉGEI!
Az edzőnek nem szabad elfelejtenie, hogy minden játékos fiziológiai okból és önkéntelenül személyre szabja a technikai-motoros elemet, hogy az még hatékonyabb legyen, és jobban megfeleljen teste automatizmusainak.
Ennek apropóján elmesélem egyik személyes élményem, amit az úszás világából vettem, ahol 15 évig éltem. Emlékszem, hogy az edzőm idővel rájött: ha gyors és hatékony medence végi fordulást akar tőlem, akkor le kell tennie arról, hogy a kézikönyv szerinti fordulást erőltesse, és inkább „a saját módszeremmel” hagyjon fordulni (ami esztétikailag, objektívan szemlélve elég csúnya volt!). Értékes tizedmásodperceket nyertem, amik fontosak voltak egy olyan gyorsúszónak, mint én.
Létezik akkor megfelelő döntés? Ha olyan választ akarunk találni, ami kielégít minket és valamelyest iránymutatással szolgál (az utat nem mutatja meg!), akkor talán le kell mondanunk az egybehangzó válasz igényéről és megértenünk, hogy a legjobb, amit tehetünk az, ha az adott játékos és az adott csapat számára, az adott pillanatban leghatékonyabbnak tűnő választással élünk.
Photo: Too V-i | CC BY 2.0 Generic
