Térd elülső keresztszalagjának (LCA) sérülései – a fizioterapeuta válaszol
Célkitűzés
|
Hogyan előzzük meg és kezeljük a térd elülső keresztszalagjának sérülését. Elmélet és gyakorlat, statisztikai adatok. |
A TÉRD ELÜLSŐ KERESZTSZALAGJA
(ligamentum cruciatum anterius - LCA)
A keresztszalagok elnevezése abból a tényből ered, hogy az elülső (LCA) és a hátsó (LCP) keresztszalag a két femur condylus közötti vályúban, lefutásának kb. felénél keresztezi egymást. Az elülső és hátulsó jelző a szalagoknak a tibián (sípcsonton) való letapadási pontjára utal; az elülső keresztszalag (LCA) a combcsont hátulsó alsó végéről fut le a sípcsont elülső-belső felére. A LCA-t valójában két jól elkülöníthető rostköteg alkotja, az antero-mediális és a postero-laterális köteg. Összességében ez a szalag a hajlítás (flexió) és nyújtás (extenzió) végén feszül meg, és korlátozza a tibiának a femurhoz képest előre és oldalra irányuló elmozdulását.
A térd anatómiája: kiemelten az elülső és hátsó keresztszalagok és a mediális is laterális meniscusok.
A LCA SÉRÜLÉSEI: NÉHÁNY ADAT
A LCA a térd azon szalagja, amely a leggyakrabban sérül teljes szakadással. Ez gyakrabban fordul elő nők esetében, és olyan sportok gyakorlásakor, amelyek nagy sebesség melletti gyors irányváltásokkal és gyakori ugrásokkal járnak, más játékosokkal való testi ütközésekkel együtt (labarúgás, kosárlabda, amerikai foci, síelés). Mivel kiemelten a sportokhoz kötődő sérülésről van szó, főként viszonylag fiatal és fizikailag aktív alanyokat érint.
Annak ellenére, hogy számos prevenciós programot dolgoztak ki a LCA sérülésének megelőzésére, ennek előfordulási gyakorisága nem csökkent az elmúlt 10 évben; átlagosan minden két sportévadban csapatonként egy ilyen sérüléssel lehet számolni. Ezek az adatok főként profi labdarúgó-csapatokat érintő felmérésekből származnak, tehát az adatokat mint maximális számokat kell értelmezni.
A LCA sérülése hosszú leállást jelent; a manapság rendelkezésre álló igen fejlett sebészeti technikák ellenére semmi garancia nincs a visszaesés elkerülésére.
A sportorvosi besorolás alapján a LCA sérülés a "severe injury" (súlyos sérülés) kategóriába esik, mivel a sportolás felfüggesztése 28-nál több napig tart. A sebészeti beavatkozás után előreláthatóan átlagosan 6 hónapig tartó rehabilitációra van szükség, bár ennek pontos időtartamát mindig az aktuális helyzetelemzés alapján határozza meg a sebész.
(2. ábra) Az Egyesült Államok gimnáziumaiban végzett sporttevékenységek során előforduló LCA sérülés gyakorisága. Látható, hogy a nőnemű alanyok gyakrabban sérülnek.
SÉRÜLÉSI MECHANIZMUS
A sérülést általában egy úgynevezett "dinamikus valgus" mechanizmus okozza, vagyis amikor terhelés alatt a térd enyhe hajlítás (flexió) mellett befelé hajlik. Ez a pozíció gyakrabban figyelhető meg női sportolóknál, és kevésbé gyakori és kevésbé markáns a férfiaknál. Ebben a konkrét helyzetben a LCA maximálisan megfeszül és –megváltozott neuromuszkuláris ellenőrzés vagy közvetlen behatás esetén– elérheti a kritikus pontot és elszakadhat.
Egy új tanulmány kimutatta, hogy a labdarúgásban három sérülési mechanizmus a leggyakoribb, és ezek többnyire a védekezési fázisban fordulnak elő és nem függenek össze a térdre irányuló közvetlen fizikai behatással.
A leggyakoribb mechanizmus az, amikor egy játékos letámadja a labdát és kinyújtja a lábát, hogy szerelést végezzen. Ekkor a támasztóláb térde valgus irányba megy és a LCA szakadását okozza. A szerelés iránya fontos elem: a sérülő játékos általában 30 és 90° közötti irányváltást végez a labda elérése érdekében.
A második mechanizmus, amikor a játékos felugrik az érkező labda azonnali továbbrúgása érdekében, és instabil egyensúlyi helyzetben érkezik a talajra. Ebben az esetben a két játékos érintkezhet (ütközhet) is, de ez nem érinti szükségképpen a sérülő térdet.
A harmadik mechanizmus nem kapcsolódik közvetlen vagy közvetett fizikai érintkezéshez. A sérülést okozó mozgás a (felugrásos) fejelés utáni egylábra érkezés. Ebben az esetben a játékos törzse gyakran oldalra és hátra hajlik a talajra érés pillanatában.
A közvetlenül a térdet érő traumákból származó sérülések nem gyakoriak, általában akkor fordulnak elő, amikor a térdet olyan erős fizikai behatás éri, ami markáns valgizáló stresszt jelent.
Az említett tanulmányban vizsgált dinamikák kizárólag mérkőzésjáték során előforduló helyzetekre vonatkoznak, tehát nem állnak rendelkezésre adatok az edzések során előforduló lesérülésekről és ezek dinamikájáról; mindazonáltal indokoltnak tűnik azt feltételezni, hogy a mechanizmusok hasonlóak a mérkőzésen megfigyeltekhez.
A fényképen jól látható a fehér mezes játékos jobb térdének valgizáló összecsuklása. Ez a pozíció gyakran egyenértékű a LCA sérülésével.
A fenti képsoron azt a mozgást mutatjuk be, ami a leggyakrabban vezet a LCA szakadásához, Waldén megfigyelése szerint. A D fényképen megfigyelhetjük a Porto játékosa jobb térdének valgizáló dinamikáját.
Gyakoriság szempontjából a második legfontosabb károsító mechanizmus, amikor a védő súlypontemelkedést végez a labda továbbrúgása érdekében és instabil egyensúlyi helyzetben érkezik a talajra – ezt láthatjuk a fenti képsoron. Itt is a jobb oldali térd sérül.
Ezen a képsoron azt láthatjuk, hogy a Barcelona FC 15-ös számú játékosa fejelés után egy lábra érkezik, és a jobb térde valgizálva összecsuklik.
MIT LEHET TENNI?
Erre a kérdésre a válasz két részből áll: mit lehet tenni a megelőzés érdekében, és mit lehet tenni rögtön a sérülést követően.
- MEGELŐZÉS
A LCA sérülését követő hosszú kimaradás és hosszú távú következmények miatt az utóbbi években nagy figyelmet fordítottak hatékony prevenciós protokollok kidolgozására.
Ezek közül az egyik a FIFA 11+, amely jó eredményeket mutat mindkét nemhez tartozó és különböző életkorú labdarúgó-játékosokkal folytatott felmérések alapján. Ez a program elérhető a http://www.fifa.com/development/news/y=2007/m=5/news=the-injury-preventi... linken; 2008-tól dolgoznak rajta a FIFA szakemberei, és az általános értelemben vett sérülések 30-50%-os csökkenését mutatja. Egy 2013-as tanulmány azonban azt jelezte, hogy néhány világhírű profi csapatnál végzett felmérések szerint a súlyos sérülések tekintetében a preventív hatás minimális volt. Ezzel szemben ugyanezen program alkalmazása esetén a LCA-t érintő sérülések számának csökkenését figyelték meg a női és az NCAA (USA Egyetemi Sportolók Szövetsége) labdarúgásban.
Összességében a FIFA 11+ program jó prevenciós eszköznek tűnik a LCA sérülések tekintetében, ha pontosan követve hajtják végre a szerzők leírását.
- AKUT FÁZIS KEZELÉSE
Láthattuk, hogy a keresztszalag milyen módon szakadhat el. Sérülés esetén a sportoló valószínűleg úgy fogja leírni a történteket, hogy pattanó hangot hallott, és azt érezte, hogy a térde nem tart tovább, instabil. Az ízület a legtöbb esetben nagyon megduzzad a középső geniculáris artéria roncsolódása miatt, amely ér nagyon szoros kapcsolatban van a LCA-szal.
Ha fennáll a keresztszalag sérülésének gyanúja, akkor a sporttevékenységet azonnal abba kell hagyni, az ízületet azonnal jegelni kell, és a játékost szakemberhez kell küldeni, aki pontosan fel tudja mérni a helyzetet. Nem tanácsos a játékost arra buzdítani, hogy próbálja meg folytatni a játékot/mérkőzést, sem pedig megfelelő szaktudás hiányában elsősegélynyújtással próbálkozni.
A SZAKKEZELÉS MENETE
Ha a térd nagyon duzzadt, akkor az első lépés általában a punctio, vagyis a felgyülemlett folyadék eltávolítása injekciós tűvel. Ez nemcsak a fájdalmat csökkenti, hanem a műszeres vizsgálatok (különösen az MR) hatékonyságát és pontosságát is fokozza.
Ha a klinikai vizsgálatok sérülést állapítanak meg és az MR megerősíti a diagnózist, a legelterjedtebb kezelési módszer a műtéti beavatkozás. A LCA izolált sérülése esetén az utóbbi években egyre nagyobb teret hódít a konzervatív kezelés, de egyelőre kevés sebész javasolja ezt a módszert. A rendelkezésre álló adatok nem mutatnak különbséget a két módszer között a sporttevékenységhez való visszatérés tekintetében (a sérülés előtti sporttevékenységi szinthez való visszatérés profi sportolók esetében 65%, nem profi sportoló páciensek esetében 70% körül van), viszont nagyobb szalag-lazaságot mutatnak azok tekintetében, akik nem estek át a műtéten.
Ezen stabilitásbeli különbségek hosszú távú következményeit egyelőre nem tudjuk felmérni; azt feltételezzük, hogy ezek oka főként a térd gyorsabb ízületi degenerációja, amely degeneráció egyébként a műtött alanyok esetében is bekövetkezhet. Funkcionális szempontból nem figyeltek meg különbséget a műtéten átesett és a nem-invazív kezelést választó alanyok között.
Számos műtéti technika létezik a keresztszalag pótlására és funkciójának helyreállítására. Az új szalag származhat saját testből –patella-inas vagy hamstring-inas pótlás –, „szervbankból” –tehát emberi kadáverből–, vagy lehet szintetikus. A saját testből származó szalagpótlás nagyobb mértékű ízületi stabilitást biztosít és ezért mindig ez az első opció. Nem mutatkozik számottevő különbség a két saját testből származó szalagpótlási technika eredményei között; úgy tűnik, hogy a patella-ín használata csökkenti az új szalag leválásának valószínűségét, míg a hamstring-inas pótlás után kevesebb fájdalom jelentkezik a rehabilitációs fázisban.
A konzervatív kezelés tekintetében nincsen egységes protokoll kidolgozva, mindenesetre ez mindig a térdközeli izmok megerősítésére és ezek funkciójának optimalizálására irányul. Nagy érdeklődést keltett a Premier League egyik játékosa, aki műtétileg nem kezelt LCA sérüléssel játszik.
TÁRSULT SÉRÜLÉSEK
Gyakori a belső oldalszalag, a mediális meniscus, a femur condylus és a laterális tibiális tálca sérülése.
Az első kettő azzal az erős feszüléssel magyarázható, amelynek a képletek ki vannak téve a LCA elszakadásának pillanatában. A csontrendszer is érintve lehet (törés nélkül), mert violens módon kerül érintkezésbe. Így vérömleny alakul ki a csontkéreg szintjén. Ez az MR által gyakran kimutatott tény.
Ezen az MR által nyert képen a femur condylus csontkérgén és a laterális tibiális tálcán lévő vérömleny a csonton lévő világos foltként jelentkezik (a képen a csont sötétebb színű).
A FIZIOTERÁPIÁS KEZELÉS
MŰTÉT UTÁNI KEZELÉS
Ideális esetben egy fizioterápiás ciklusnak kellene megelőznie a műtétet, az ízületi mobilitás és az izomfunkciók javítása céljából. Sajnos a gyakorlatban ez nem mindig történik meg.
A műtét utáni kezelés többrétű: az elsődleges cél az új szalag védelme és leválásának megakadályozása; ezután foglalkozunk az ízület komplett mobilitásának, az térdre ható izmok erejének és ellenőrzésének helyreállításával. A rehabilitációs folyamat meglehetősen hosszú, nagy kihívást jelent a fizioterapeutának és erőfeszítésekkel teli folyamatot a sportolónak.
A végső cél természetesen a sérülés előtti tevékenységi szinthez való visszatérés és a visszaesések megelőzése.
KONZERVATÍV KEZELÉS
Bár tény az, hogy a konzervatív kezelés nem korrigálja a térdízület lazaságát, hangsúlyozni kell azt is, hogy tudományos cikkek bizonyítják, hogy ez a megközelítés ugyanolyan funkcionális eredményekhez vezethet, mint amilyeneket a műtéti beavatkozással lehet elérni. Továbbá a betegek a legtöbb esetben utólag is elégedettek ilyen irányú döntésükkel.
A kezelés ebben az esetben is az ízület és a rá ható izmok normális funkcióinak helyreállítását célozza meg, a sporttevékenység akadálytalan folytatása érdekében.
Annak ellenére, hogy a felnőttekkel végzett kezelések tapasztalati eredményei jók, léteznek régebbi keletű és egy kis létszámú csoportra vonatkozó felmérések, amelyek a konzervatív módszer csekély sikerességét mutatják 13 éves kornál fiatalabb fiúgyermekek esetében.
Azt a következtetést vonhatjuk le tehát, hogy mindkét kezeléssel kielégítő eredmények érhetők el, de jelenleg nem lehet eldönteni, hogy a kettő közül melyik a jobb vagy hatékonyabb.
A korai fázisban az ízület teljes mobilitásának helyreállítása szempontjából nagyon fontos a térdízület passzív mobilizálása
A rehabilitációs folyamat későbbi fázisaiban az erősítő és a neuromuszkuláris ellenőrzést segítő gyakorlatokra helyeződik át a hangsúly; ez látható a fényképen
A LCA rehabilitációját a fizioterápia területén belül mindig nagy érdeklődés követi és folyamatos kutatás és vita tárgya; számos megfontolandó pontot kínál a fizioterapeuta számára, lehetővé téve, hogy a kezelést az egyes páciensek sajátos igényeihez igazítsa. A még mindig függőben lévő kérdés az, hogy hogyan lehetne előre felmérni, hogy melyik betegnek melyik kezelési eljárás lesz hasznosabb és hatékonyabb, hiszen ezáltal érhetünk el magasabb százalékos mutatót a szalagsérülés előtti tevékenységi szinthez való visszatérés tekintetében.
